Személyes beszámoló Stelian Tanase vihart kavart könyvbemutatójáról

[Bukarest-Kolozsvár, március 3-4.] Többek ajánlották, vegyek részt Stelian Tanase Acasa se vorbeste in soapta. Dosar&Jurnal din anii tarzii ai dictaturii (Otthon suttogva beszélnek. Dosszié és napló a diktatúra kései éveiből) című könyvének bemutatóján Bukarestben.

Az a szóbeszéd járta, hogy a bemutatón nyilvánosságra hozzák, ki volt a politológus fő besúgója -- Tanase legjobb barátja, a GDS (Társadalmi Dialógus Csoport, a 22 című politikai-kulturális hetilap szellemi köre) egyik alapító tagja, a kormány kisebbségügyi államtitkárságának hivatalnoka, a roma ügyek államtitkára 1996-2000 között: Dan Oprescu szociológus.

Később elkezdtek mások is telefonálgatni, hasonló információkat közöltek, de az állítások nem vágtak egybe. Tény, hogy e délelőtt alatt a bukaresti politikai-irodalmi világ "elitje", különböző változatokban, de értesült arról, mi is fog történni a nevezetes könyvbemutatón. Az egész ügy kissé zavaros volt, nem volt evidens, hogy a bemutatón a telefonban elmondott híreket a nyilvánosság elé fogják tárják, vagy csak a "beavatottak" lettek értesítve, bizalmasan.

Arról is terjengtek hírek,

	Stelian Tanase

hogy Dan Oprescu mellett a GDS egy-két más neves alapító tagja is több-kevesebb valószínűséggel vádolható azzal, hogy pályatársait besúgta a Securitate-nak, erről értesülhettek a "beavatottak". A helyzet egyre zavarosabbá vált, hisz különböző emberek a fentieknek különböző változatait terjesztették.

Ekkor már kissé irritált lettem. A dolog elkezdett elfajulni. Mit is jelent az, hogy mondjuk, 85%-os, 60%-os valószínűséggel besúgó lett volna valaki? Azt jelenti, hogy 15%-os, illetve 40%-os valószínűséggel tisztességes ember. De a pletykaáradat elindult, kevesen tudják meg, illetve kevesen továbbítják a pletykát hű formában, legtöbb ember biztos tényként továbbítja a hírt.

Emlékezzünk vissza a Gabriel Andreescu kontra Andrei Plesu botrányra. Tulajdonképpen mindenki elítélte Andreescu kijelentését, azt, hogy komoly bizonyíték nélkül gyanúba keverte Plesut. Az más kérdés, hogy többen úgy véltük, Andreescu oly korrekt volt egy életen át, , oly becsületes ember, oly igaz barát: hogy amikor nehéz helyzetbe került (elítélte a bíróság rágalmazásért), akkor szolidárisnak kell lenni vele. De -- figyelem -- személyével és nem nyilatkozatával vállalunk szolidaritást.

Dan Oprescu ügyével

most hasonló helyzet állt elő. Egy lényeges különbség: bizonyos embereket hírbe hoztak, legalább annyian megtudták a hírt, mint annak idején Andreescu sajtónyilatkozatát -- de ezúttal az értesülésekért senki sem vállalta a felelősséget. És ami a legsúlyosabb: a hírbehozottak esetében nincs lehetőség a tagadásra, a cáfolatra. Pedig a terjengő hírek is fenntartják az ártatlanság lehetőségét.

A pletykákkal megvádoltak nem cáfolhatnak. Sem bíróság előtt, de még egy tévéműsorban sem jelentheted ki, hogy: "Uraim, valakik telefonok sorozatával elterjesztették rólam, hogy besúgó lennék. Ártatlan vagyok."

Dan Oprescu esete más. Nyilvánvaló, hogy buzgó besúgó volt. Honnan e különbség? Az ő jelentései tele vannak olyan mondatokkal, olyan részletekkel, amelyek alapján sokan minden kétely nélkül felismerhetik a nevét. A többiek esetében nincs ilyen egyértelmű önazonosítási lehetőség. Találgatni lehet csupán.

***

[Bukarest, március 7., Irodalmi Múzeum] A könyvbemutatón az utolsó percig reménykedtem abban, hogy tiszta beszéd lesz, azaz kimondják az összes gyanúba hozott nevét, és elmagyarázzák, miért is gyanúsítják őket. Feltételeztem, hogy megadják nekik a replika és a cáfolat lehetőségét, valami esetleg tisztázódik. Vagy legalább tiszta lesz a játék, azaz bizonyos személyek felellőséget vállalnak a nyilvánosság előtt a vádakért.

Épp a fordítottja történt.

Hosszú bevezetőket tartottak, homályos célzásokkal.
"E könyv bemutatója után vihar fog kitörni, olyan, mint Németországban a Stasi irattár közzététele után. Meghívtuk azokat is akik a Securitate forrásai (besúgói) voltak, azokat is akiket feljelentettek. Egyesek itt vannak, mások nem" -- hangzott el. Szóval lesz vihar, de egyelőre elégedjünk meg a telefonokban hallott nevekkel, azokat sem erősíti meg senki.

	Baráti besúgás Dan Oprescu 1989 előtt bukaresti Műszaki Kutatóintézet a szocializmus és történelem tanszékén dolgozott. Az Evenimentul Zilei-nek így indokolta informátori tevékenységét: "Több barátomnak és nekem is gondjaink voltak bizonyos kötetek és cikkek közlésével. Stelian Tanasenak már két könyvét is visszautasította a cenzúra. Én viszont segíteni akartam, hogy megjelentethesse őket. Recenziókat írtam a könyvekről és átadtam valakinek, aki a katonai elhárítással volt kapcsolatban. Nem kényszerítettek semmiféle együttműködésre és pénz sem kaptam. Idővel helyzetem -- ahogy az ország állapota is -- teljesen ellehetetlenült. Nyomást gyakoroltak rám, hogy a barátom után kémkedjem."

Utána Stelian Tanase kezdett ködösíteni, lelkizni: "Sokat ingadoztam, kérjem ki szeku-dossziémat vagy sem. Utána újra ingadoztam, olvassam el, vagy sem. Lemásoltam, hazahoztam, és újra elkezdtem azon ingadozni, nem-e kéne egyszerűen a szemétbe dobni. Aztán felmerült a kérdés, hogy könyv formájában jelenjen meg. Most is ingadozom, kételyek gyötörnek, helyesen tettem vagy sem. Fájt persze, erősen fájt, hogy legközelebbi barátom jelentett fel." [Az elhangzottakat nem szó szerint, emlékezetből idézem.]

Az utolsó mondatnál valaki a teremből bekiabált: "Dan Oprescu?". Tanase lehajtotta a fejét, elkezdett újra fájni a lelke, és szomorúan hallgatott. Annyit nyögött ki: "A legjobb barátom".

Szóval a nyilvánosság előtt is csupán titokzatos hallgatásával, lelki fájdalma újjáélésével erősítette meg, hogy Dan Oprescu volt az informátor.

A Cristescu nevű forrás

Pedig Oprescu esetében a helyzet tiszta. Később derült ki, hogy kilépett a GDS-ből, azután, hogy a csoport több vezetőségi tagja elbeszélgetett vele az ügyről. Kijelentette, hogy nem a Tanase könyve alapján kirobbant botrány miatt lépett ki, az egész túlzás.

Nyilatkozataiban most az állítja, hogy épp barátságból jelentette fel Tanaset, jót tett neki, amiért inkább hálás kéne legyen, hisz ő fedte, hallgatott Tanase komolyabb politikai kezdeményezéseiről, félrevezette a Securitate-t. A könyvet átlapozva viszont egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a "Cristescu nevű forrás" (Dan Oprescu besúgói fedőneve) épp védte volna barátját.

Tanase után Ioan Buduca író folytatta a bemutatót. Elmesélte, hogy bizonyos szempontból neki örülnie kellene, hogy kiderült, ki is a fő besúgó, mivel 12 év óta mindenki ebből a társaságból (18 fiatal író, aki 1989-ben egy Szabad Európához kijuttatott tiltakozó levelet írt alá), épp őt gyanította. Tehát elvileg megszabadult e gyanúsítástól.

A valóság viszont egészen más.

A törvény védi azokat, akik jelenleg is a titkosszolgálatok besúgói. Azaz minden dossziéból csak azokat az oldalakat adja át a SRI a Securitate Irattárát Ellenőrző Bizottságnak, amelyekből a most is besúgó személyek identitása nem derülhet ki. Tehát pillanatnyilag annyiban lehetünk biztosak, hogy Stelian Tanase legjobb barátja (nem mondta ki Oprescu nevét) '89 előtt besúgó volt, utána nem. Ezért terhelő dossziéját ki is szolgáltatták. Ami engem illet -- mondta Buduca -- e dossziéból két következtetésre lehet jutni: vagy sosem voltam besúgó, vagy pedig '89 előtt is, '89 után is az maradtam.

Ezután felszólalt Ioan Buduca jó barátja, az ortodox fundamentalista, Dan Ciachir. Hosszan mesélni kezdett valamiről, ami érdekes volt, de kevés köze a könyv bemutatójához. Ő 1982-ig, mint mesélte, a Saptamina-nál (a Securitate lapjánál) dolgozott, az Eugen Barbu csoporthoz (azaz az eljövendő PRM magjához!) tartozott, de 1982-ben otthagyta őket, és -- ha jól hallottam -- kolostorba vonult.

Barbu ezek után elkezdte róla terjeszteni a Securitate klasszikus vádjait (amit egyaránt zsarolásra és kompromittálásra is használtak), miszerint ő: zsidó, homoszexuális és besúgó. Utána megesküdött a társaság előtt, hogy ez rágalom, ő se nem zsidó, se nem homoszexuális, se nem besúgó. Remek. Megnyugodtunk. Ezután még kínosabb hangok, mondatok hangzottak el, néha úgy tűnt nem a volt fiatal írók, most középkorú írók társaságában vagyok,

hanem a diliházban.

Stelian Tanase elkezdte részletesen mesélni a tiltakozó levél sorsát. Ez a bátor akció 1989 késő őszén történt. Ekkor, mint tudjuk, a közép-kelet-európai diktatúrák már félig-meddig összeomlottak. Stelica és társai, úgy vélték, szégyen lenne, ha a román értelmiség még mindig hallgatna, valamit tenni kell. Miután végigtapogatták az írók hozzáállását, két változat között választhattak: vagy a diktatúrát magát bírálják, vagy pedig az írószövetség elnökét.

Mindkét változatnak voltak előnyei és hátrányai. Talán normálisabb lett volna magát a rendszert, vagy legalább Ceausescut bírálni, de ebben az esetben az írók közül egy vagy legtöbb két személy aláírását szerezhették volna meg. Ha viszont egy "soft tiltakozást" tesznek közzé, amely csupán az Írószövetség elnökét bírálja, akkor több aláírásra van remény, és ez mégiscsak valaminek a kezdete.

Másfelől ekkor már -- az írószövetségi tiltakozóktól most eltekintve -- megmozdult az értelmiség a rendszer ellenében. Megjelent a hat volt illegalista nyíltan a diktátor ellen tiltakozó levele. Doina Cornea éveken át folyó küzdelmet folytatott a diktatúra ellen, Mircea Dinescu tiltakozó interjúkat, Dan Petrescu ellenzéki nyilatkozatokat adott a nyugati sajtónak. Gabriel Andreescu és Radu Filipescu (a GDS egyik jelenlegi vezetője) belső ellenzékbe vonult; utóbbi rendszerellenes röpcédulák terjesztéséért pár év börtönt is töltött. Az akciók közül a legszelídebb a hatok levele volt, de az is kimondta: Ceasuescu diktátor, meg kell szabadulni tőle.

Végül 19 bátor ember akadt, aki ki merte mondani, hogy le kéne váltani az Írószövetség elnökét. Igaz, hogy még ennek a soft bírálatnak is következményei lehettek, a Securitae szorgalmasan követte őket stb. -- de mégiscsak komikus, hogy a diktatúrák bukása után, a román írók csak ennyit mernek vállalni (és a 300-400 író közül is csak 18 személy, pedig a kezdeményezők hosszú heteken át gyűjtötték az aláírásokat).

Angela Marinescu csempészbugyija

Stelian agyondicsérte Angela Marinescu költőnőt, aki nélkül az egész akció nem sikerült volna. Ő vitte a tiltakozó szöveget, elrejtve bugyijába, Párizsba, ő diktálta be emlékezetből az aláírók nevét, azt ugyanis túl veszélyesnek vélték, hogy a szöveg alján szerepeljenek. És mi a legfontosabb: ő győzte meg Monica Lovinescut arról, hogy amit mesél (vagyis az aláírók névsora) valós, tehát beadhatják a Szabad Európa műsorába.

Ezután Angela Marinescu elkezdett tiltakozni, cáfolta, hogy a bugyijába rejtette a szöveget, Stelian és Buduca azt ismételgették, hogy de igen. Kb. 10 perc múlva jöttek rá, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, és másfele terelték a szót. [Minden tiszteletem "Angela bugyija" iránt, de valójában a tiltakozás diplomáciai úton terjedt.]

Ekkor viszont felbátorodott Angela Marinescu és elkezdett "őszintén" kipakolni. Elmesélte, hogy ő soha életében nem akart disszidens lenni, nem érdekelte a diktatúra és általában a politika -- ő csupán azért tiltakozott, mert kérte nyugdíjának emelését 250 lejjel, és ezt nem intézte el az Írószövetség elnöke.

Utána elkezdett általában a disszidensekről beszélni. Szerinte az "igazi disszidensek" (mármint Paul Goma, Doina Cornea, Gabriel Andreescu, Mircea Dinescu) csupán karrierizmusból szidták a kommunizmust, Ceausescut, egyetlen céljuk az volt, hogy ha bukik a diktatúra, ők meggazdagodjanak. Nem tiszteletre, hanem megvetésre méltó emberek. A könyvbemutatón senki nem akadt, aki Marinescu alaptalan vádjait cáfolta volna

Őt követte egy másik, kissé összezavartnak tűnő hölgy kezdett imígy "elmélkedni": "Tulajdonképpen egy kis ország nem is engedheti meg magának azt, hogy disszidensei legyenek. Nem is lehetséges, nem is hasznos. Egészen más a helyzetünk, mint a nagy országoké, Csehszlovákiáé, Magyarországé. Csak a nagy országoknak lehet ellenállásuk."

Ekkor egy "bátrabb" ember, félénk hangon közbeszólt: "Ha nem tévedek, Magyarország kisebb Romániánál?" Magabiztosan rendreutasították: "Szó sincs róla. Sokkal nagyobb. Gondoljon arra, hogy mekkora és mennyire egységes a magyar diaszpóra!"

	Gabriel Andreescu nyilatkozata "Nincs kizárva, hogy a GDS egy-két más tagja is jelenleg is fedésben dolgozik, és Oprescu urat azért szolgáltatták ki, mert nem folytatta az együttműködést. Ha a GDS továbbra is azokat az értékeket szeretné szimbolizálni, amit maga elé tűzött ki, belső vizsgálatot kéne indítania és arra kéne kérje tagjait: nyilatkozzanak arról, volt-e vagy sem kapcsolatuk a Securitate-val, és másfelől mit tettek 1990 után a titkosszolgálatokkal kapcsolatban" -- nyilatkozta Gabriel Andreescu politológus, emberjogi aktivista a Cotidianul március 13-i számában. A lap információi szerint a GDS még nem kérte a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságól (CNSAS) a csoportosulás tagjainak átvilágítását.

Másnap Dan Oprescu elkezdett szerepelni a médiában. Részlet Stelian Tanase és Oprescu tévés beszélgetéséből:

Oprescu: "-- Én magam ajánlottam fel, hogy besúgó legyek, semmi zsarolás, vagy anyagi elony nem játszott szerepet. Egyedüli motivációm a barátságunk volt. Segíteni akartam neked. Kiötlöttem egy stratégiát, amellyel megpróbáltam befolyásolni a Securitate-t és a Párt muvelodéspolitikáját. Ezért rengeteg feljelentést írtam rólad, de bizonyos dolgokat elhallgattam, olyan sok részletet írtam meg életedrol, amivel megnehezítettem munkájukat -- mert ido kellett e részletek ellenorzésére.

Stelian itt azért kíváncsi lett, és feltette a kérdést: -- Jó, jó segíteni akartál, de miért nem mesélted el az egészet? Legalább '89 után valamikor.

Oprescu (fölényesen): -- Nem lehetett, te olyan naiv vagy, hogy nem értetted volna meg a speciális manipulálási stratégiámat.

Stelian: -- Miért írtad az utolsó, egyébként eléggé súlyos dolgokat tartalmazó feljelentést ellenem? Igaz, hogy december 20-án, a forradalom negyedik napján történt, mint ahogy dosziében szerepel?

Oprescu (magabiztosan): -- Dec. 20-án még nem voltam biztos benne, hogy Ceausescu meg fog bukni. Már elkezdtük Bukarestben is a tüntetést. Féltettelek, ezért egy pár órára otthagytam a tüntetést, hazaszaladtam. Írtam gyorsan egy komoly jelentést, felhívtam a tisztet, a kapcsolatomat, hogy sürgős az ügy, jöjjön hozzám. Átadtam neki, meggyőződésem hogy segített volna neked, legalábbis időt nyerni, mármint ha letartóztattak volna téged, mert újra oly sok bonyolult ügyet írtam rólad, hogy nem dönthettek volna sorsodról anélkül, hogy mindent ellenőrizzenek.

Átadtam tehát, újabb találkát kértem tőle 22-ére, újabb jelentést ígértem, de hát addigra már megbukott a rendszer, és el se jött a jelentésért. Ezután visszaszaladtam a térre, a tüntetésre, végig ott voltam veletek, másnap elfoglaltuk a Központi Bizottság épületét, a többire jól emlékszel."

És így tovább két órán át.
Delirium tremens -- vagy csupán Balkán?