DRÁMA EGY FELVONÁSBAN

NAGY TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁSOK - SOROZAT

ELŐSZÓ

Ez a munka kikapcsolódásként készült, hiszen az általam már korábban ígért könyvek írásával megakadtam. Elakadásomnak objektív okai vannak, ti. az általam korábban garantáltan igazinak gondolt "forrásokról" egyre-másra derülnek ki, hogy politikai okokból készített 13. századi vagy még késõbbi hamisítások.
Hogy az olvasó el tudja képzelni a helyzetet: az ókori Tacitus kapcsán a különféle mélyebben kutakodó szerzõk meggyõztek, hogy a most kezünk ügyében lévõ Tacitus életmû, amely "a római történetírás csúcsteljesítménye, máig eleven kincsesháza " egy zseniális humanista Poggio Bracciolini (1380-1459) fogalmazványa, utánérzése az ókori történéseknek!
Õ "talált rá" 1430 táján a Hessen környéki Hersfeldben (vagy Fuldában) a kéziratokra, amelyek alapján a "mû" 1470-ben kinyomtatásra került. A kutatóknak a legkisebb problémája sincs az "anyag" [mint tudnunk kell 1400 éves] latinságával kapcsolatban...
Ja, és még egy apróság: egy olyan korban, amikor egy ritka papirusz vagy pergamen kéziratlapért is vagyonokat adtak a gyûjtõk (például a Mediciek), hát nem elvesztek azok a szegény 1400 év óta porosodó kéziratok...
Természetesen erre nem mostanában jöttek rá, hiszen már 1902-ben világossá tette ezt egy báseli professzor - Robert Baldauf -, de a szememben a történészek felelõsségét ez a tény csak növeli.

Magyar szempontból külön érdekessége ennek a "Tacitus születésnek", hogy ott szorgoskodott körülötte II. Pius pápa, Aeneas Sylvius Piccolomini, akinek különösen csípte a szemét a hungárok [magyarok] mindenki által ismert és elfogadott hun származástudata.
A fentieknél érdekesebb történethamisítás is lázban tartja leginkább - a német közvéleményt, hiszen Heribert Illig, bajor mûvészettörténész, egy egészen más típusú csalás nyomaira bukkant. 12 éve tartó kutatásaink rövid lényege az, hogy utólag "valakik" dicsõ elõdöket gyártottak maguknak egy sohasem létezett idõszakban. A "kitalált történelmi idõszak" és annak kitalált eseményei a hagyományos kronológiánk 7. és 10. századi éveire esnek.
A könnyebb érthetõség kedvéért Illig, a német történelem vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a történelmi események a 614-es évben megszakadnak, és csak 911-ben találkozhatunk újból reális eseményekkel. A köztes idõszak történései viszont kitaláltak. (Ez azt jelentené, hogy a 12. század körül mesterségesen létrehozott idõszámítás szerint most 2002-ben az 1705. évben járunk.)
Tehát a "kitalált idõszak" feltételezett idõtartamát - 297 év munkahipotézisnek tekinti, és ennek feltételezésével vizsgálat alá vették [egy történész team] a világ egyéb részeinek a történetét, illetve azt, hogy miképpen lehet szinkronizálni, e "kitalált idõszak" eseményeit egymással. Érdekes, de sorra derülnek ki [Tacitushoz hasonlóan] a disznóságok, hiszen elképesztõ módon a legkézenfekvõbb, legbiztosabban szinkronizálható területen, Bizáncban éppen ekkor szünetel a történetírás [a képrombolás miatt...]. Valamilyen hihetetlen módon ebben az idõszakban nem datálják az arany és ezüst pénzeiket sem. (A British Museum gondozásában megjelent David R Sear Byzantine Coins katalógusának az i. sz. 500 és i. sz. 700. év közötti érmek ismertetésére 230 oldal kell, a "vélt" i. sz. 700 év és i. sz. 900. év közötti érmekre potom 70 oldal is elegendõ.)
A kérdéses idõszakra vonatkozóan a római pápák létezésérõl, életérõl sem tudunk semmit, csak egy késõbbi pápalista (felsorolás) tudósít...
A Kárpát-medence történetével kapcsolatban - amennyiben e feltételezések részben vagy egészében igazolást nyernek - lényegesen lecsökken az az idõ, amely Attila halála és Álmos/Árpád érkezése között eltelik.
Krónikáink eddig teljesen hibásnak minõsített (a modernkori történészek gondos kezei itt-ott el is tüntettek évszámokat, vagy "jó" értékre módosították õket) idõrendi adatai új megvilágításban vizsgálandók. Azonnal logikus magyarázat hullik az ölünkbe arra vonatkozóan, hogy i. sz. 626 után miért szûnnek meg a több mint 200 éves Avar Birodalomra vonatkozó források (788-ig), és a történetírás miért csak egy matuzsálemi kort megérõ Bajánt tud felmutatni egy ilyen fontos nép (birodalom) vezetõi közül.
Eddigi munkáimban szándékosan nem szerepeltettem nemzeti krónikáinkat, hogy ne érjen a komolytalanság vádja az akadémiai történetírás részérõl, ezért csak idegen "források" segítségével bizonyítottam be azt, amit krónikáink is állítanak. A fentiek alapján újra kell gondolni a "nyugati forrásokra" alapozott bizalmat, hiszen tendenciózusan hamisíthatták azokat. Talán annyit még el kell mondanom az olvasóknak, hogy Heribert Illig teóriájának van naptári, természettudományos megalapozottsága is, hiszen sok embert félre lehet vezetni, de ettõl földünk Nap körüli forgása nem változik meg. Ennek segítségével minden múltbeli svindlit, véletlen tévedést csillagászati módszerekkel szépen ki lehet mutatni. Így jutunk el a könyvem címében is szereplõ Gergely-naptárhoz, amelynek ismertetésére a könyv lapjain sort kerítünk.
Mindenesetre ilyen pofonok után nem árt az óvatosság, és egy nagyon biztos jó "forrást" adok közre Önöknek, illetve vizsgálok meg alaposabban.
Reméljük, ez a munka az Önök kikapcsolódását (esetleg bekapcsolódását) fogja szolgálni, és egy újabb mérföldkõ megtételét a 21. századi új, felszabadult magyar történelemtudományban. (Bármennyire is próbálják agyonhallgatni az illetékesek, a könyv megjelenésével azonnal a történelemírás részévé válik.)

ELŐTÖRTÉNET

Kezd rossz szokásommá válni, hogy minden Bíborbanszületett Konstantin császárral kezdõdik vagy végzõdik. Az egyetlen ma hitelesnek tûnõ, cca. 1050 évvel ezelõtt író történészcsászár történetünk alfája. Õ az, aki talán fia 14. születésnapjára fejezte be nagyon fontos munkáját a DAI-t (De administrando imperio, - A birodalom kormányzásáról], amely a "magyar õstörténet legtartalmasabb írott forrásai",. (1)
Nem tudjuk, hogy a 14 éves fiúcska [II. Romanos császár] i. sz. 952-ben elolvassa-e apukája intelmeit, de nem valószínû. Az utóbbi években megjelent két(2) nagyszerû munka alapján megpróbálom röviden vázolni II. Romanos császár igen rövidre sikerült életútját. Hogy jobb rálátásunk legyen császárunk lényére, kezdjük rövid élete végén: 963. március 15-én halt meg 24 éves korában fizikai kimerültségben... (Bréhier 174. I.) II. Romanos császár uralkodását a korabeli pénzverdék elfelejtették pénz vagy érem formájában megörökíteni. Nagyon kínos ez a történészekre nézve...
Bréhíer és forrásai 959 novemberében - amikor 21 éves fejjel Bizánc egyeduralkodója lesz - "züllött és bûnözõ kamaszként" jellemzik.
Ostrogorsky szerint viszont "egy csinos, szeretetre méltó, de nagyon akaratszegény és könnyelmû ifjú foglalta el a trónt." (3) Ez a "züllött és bûnözõ kamasz" vagy "szeretetre méltó ifjú" - mindenki válassza ki magának a neki tetszõt - nagyon korán házasodik. "Személyes vonzalomból Romanos 956-ban (17 éves!] feleségül vette egy kocsmáros, Anastasios lányát, aki császárnõként a Theophano nevet kapta."(4) A forrásokból nem tudtam megállapítani, hogy ez a rendkívüli szépségûnek jellemzett leány hány évesen lett bizánci császárné, de egy biztos, hogy férje halálakor négy gyermeke gyászolja apját. Az érdekesség kedvéért soroljuk fel õket: a hatéves II. Basil, aki 960 áprilisa óta [3 éves] társcsászár, a hároméves VIII. Konstantin, akit már születése körül társcsászárrá választanak [961 ápr.], Theophano és Anna nevû leánya. Õszintén bevallom, nekem személy szerint ez így egy kicsit sok, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy egy "teljesen erkölcstelen és hihetetlen becsvágyó asszonyt" kell magunk elé képzelni. Csak a szegény gyerekeket sajnálja az ember, különösen, ha még a léha apjuk viselt dolgait is elhisszük. "Közönséges természetû ifjú volt, aki nem tudott semmiféle komoly dolog iránt érdeklõdni, s a hatalomban csak annyit látott, hogy ezzel könnyebben elégítheti ki vadász- és ki-csapongó hajlamait."(5)
Szinte egyedülálló a történelemben, hogy egy 24 éves ifjú a gyönyörök hajkurászásába belepusztul... (Ld. fentebb a halál oka fizikai kimerültség, nem vadkan...) Bizony mások is gyanúsnak találhatták rajtam kívül, ezért létezik egy mérgezéses változat is. (Az elkövetõ, a négygyermekes becsvágyó volt kocsmároslány lenne, akinek valószínû kevés volt a császárné titulus, feltételezhetõen istennõ szeretett volna lenni...) Nem kívánjuk az olvasó idegeit tovább borzolni, csak arra hívnánk fel a figyelmét, hogy Bréhiernél ez az idõszak a "Terjeszkedés fejezete", míg Ostrogorskynál "Bizánc aranykora" ezen belül is "A hódítások kora".
Szeretném majd még egyszer látni az elképedt történészek ábrázatát, amikor tudomásul veszik, hogy Herakliosz után nem volt extra - mondjuk 200
év - arab hódítás és invázió, így késõbb nincs is mit nagyon visszavenniük tõlük...
Figyelhetnének Mohamed Fatima nevû lányára, akiknek dinasztiája éppen ebben az idõszakban kezdi bontogatni szárnyaít.(6)
Véletlenül sem szeretnék úgy tûnni, mint aki belebeszél a nagyok dolgába, hiszen felkészültségem a bizánci történettel kapcsolatban nagyon hiányos. Így könyvem kapcsán továbbra is a fentebb idézett két szaktekintélyre támaszkodom, akiknek ellentmondásos véleményei (önellentmondás is beleértendõ) alapján azért jogom van egy kicsit zsörtölõdni.
A fentiekben megismerkedtünk a 24 éves korában végelgyengülésben elhalálozott II. Romanos császár 3 év 4 hónapig tartó "uralkodásával ", a bõvérû feleségével, Theophanoval felületesen, és tudomásunk van a négy árváról, akik közül kettõ ráadásul császár is. Mi véletlenül tudjuk, hogy az ötvenéves agg hadvezér Niképhorosz Phokász lesz a következõ császár, tehát meg kell vizsgálni az õ elõtörténetét is ebben a 3 év 4 hónapban, hiszen a tisztesség ezt követeli.
Ostrogorsky forrásai alapján Niképhorosz 960 nyarán Kréta ellen vonul, amelyet 961 tavaszára (március) sikerül is teljesen meghódítania.(7)
Bréhier forrásai segítségével alaposan kiszínezi, de egyben nagyot árt az események hihetõségének, hiszen heves harcok után tudtak csak partra szállni a szigeten. Nem ezzel van problémánk, hanem a következõkkel:
"[Ezután] Niképhorosz megreformálta a seregét, majd a sziget fõvárosa, Khandax (Kandia) felé menetelt, amelyet a szárazföld és a tenger felõl is blokád alá vett. ... A tél éppoly kemény volt az ostromlottak számára, mint az ostromlóknak... Hétszer próbáltak meg kitörni a 'város lakói... Niképhorosz ostromgépeivel rést tudott ütni Khandax falain, és 961. március 7-én rohammal bevették a várost.(8) Khandax bevétele után következett az egész sziget meghódítása...
Niképhorosz hadjárata, melyen számos pap is részt vett, szent háború jellegét öltötte, amely Krisztus gyõzelmével végzõdött. A mecsetek bezárása, a keresztény kultusz helyreállítása, az arabok megtérítése - mely a misszionáriusok mûve volt -, óriási tekintélyt kölcsönzött a birodalomnak mind az egész keresztény világban, mind pedig a mohamedán országokban. A krétai gyõzõt, aki már igen nagy népszerûségre tett szert a hadsereg körében, lelkesen éljenezték, amikor visszatért Konstantinápolyba, és diadalmenettel tisztelték meg."(9)
Amennyiben e színesített leírásban súlyos ellentmondásokat érzékelnek, megnyugtatjuk Önöket, nincsenek egyedül. De még nincs vége.
"Niképhorosz Phokász csak rövid ideig tartózkodott Konstantinápolyban, aztán azzal a feladattal küldték vissza Ázsiába, hogy hódítsa meg Kilikiát... [a mai török Adana város és a Ceyhan folyó vidéke].
Az elsõ hadjárat során (962. január-február Niképhorosznak 22 nap alatt sikerült elfoglalnia 50-60 várost vagy várat, [kiemelés tõlem] ... majd a nagyböjt idején visszavonult Kappadokiába, hogy újjászervezze seregét. Csak 962 õszén jelent meg újra Kilikiában, ahol bevette a szíriai utat ellenõrzõ Anazarboszt. Az út környékét is elfoglalta. Szaifad-Daula (Sayf ad-Dawla) már csak gyenge csapatokkal rendelkezett... és Aleppó, a nagy város felé vonult. A félelmetes módon megerõsített fõvárost 11 napi ostrom után (962. december 20-31.) elfoglalta ugyan Szaiftól, a fellegvárat azonban nem tudta bevenni."(10)
Sebaj, elindult hazafelé. Ahogy így ment, mendegélt hazafelé hadseregével a kietlen hideg Anatóliában, szembetalálkozott a hírrel, hogy 963. március 13-án (vagy 15-én) II. Romanos meghalt.Nem bajlódott lassú hadseregével, és engedve a négygyermekes fiatal vígözvegy (Theopano) hívásának, belovagolt Konstantinápolyba. Miután elmondta az öreg (50 éves], hogy gyõzött, "gyõztesnek kijáró fogadtatásban
részesült ugyan, a parakoimómenosz azonban meg akarta vakíttatni, mert faképnél hagyta a seregét (963. április). Hamarosan akkora veszély fenyegette már, hogy Niképhorosz a Hagia Sophiába menekült...(11)

LIUDPRAND ÉS A I. SZ. 968-AS ESZTENDŐ

Férfiasan bevalljuk, mi nem tudjuk követni (nincs elég fantáziánk) a nagy Bréhiert. Inkább átpártolunk Ostrogorsky leírásához, amely méltóbb egy hadvezérhez. (Az a Hagia Sophiai bújócskázás a parakoimomenosz elõl
nagyon deheroizáló.) Niképhoroszt "csapatai Kaisareiában császárrá kiáltották ki, és augusztus 14-én bevonult Konstantinápolyba, véres utcai harcokban megtörte
Bringas [a kormányzó] ellenállását, és augusztus 16-án a Hagia Sophiában megkoronázták. A fiatal császárnõ kezét nyújtotta [szeptember 20.1 a harcokban megõszült hadvezérnek." (12)
A logikus gondolkodás azt kívánná, hogy ezt követõen békésen együtt nevelik a gyerekeket... De nem!
"Uralkodásának elsõ két évét a hegyes Kilikiában való harcnak szentelte, mely igen fáradságos és erõt felõrlõ harc volt" (13) Gyors ellenõrzéssel megállapítható, hogy ugyanarról a területrõl van szó, amelyet már két évvel korábban bevettünk, legyõztünk, elpusztítottunk, kiirtottunk, bár a végén - igaz otthagytunk...
"Már 966 októberében Antiocheia falai alatt állt a császár, tervérõl azonban egyéb államügyek intézése miatt le kellett mondania. Csak 968-ban jelent meg ismét Szíriában, a pusztában egészen délig hatolt, egyik
várost a másik után vette be, aztán ismét Antiocheia ellen fordult." (14)
A mi elõtörténetünk itt véget ér, hiszen könyvünkben Liudprand ez `év júniusában fog többször is találkozni Niképhorosszal, tehát nem lehet ott Antiocheia ostrománál... vagy fordítva!

1. HKIF: 110. 1. 2. Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása, Bp. 1999. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány és Georg Ostrogorsky: A bizánci Állam története, Bp. 2001 Osiris. 3. Id. mû: 243. l. 4. Id. mû: 243. l. 5. Bréhier: 174. I. 6. Benke József: Az arabok története, a Fatimidák dinasztiája 909-tõl 1171-ig uralkodik... (539-540. L) 7. Ostrogorsky:(243. l) 8. Bréhier: (178. l. 9. Bréhier; (179.l) 10. Uõ: (179-180. l) 11. Uõ: (181. l)
12. Ostrogorsky: (244.l.) 13. UQ: (244. l.)   14. Ostrogorsky: (247. l.)